A Rába völgye gyümölcsút, ez a csodálatos környezetben vezető túraútvonal a magyarlaki és a csörötneki szőlőhegy hagyományos szőlő- és gyümölcstermesztő helyszíneit köti össze. A gyümölcsút egyes állomásain a szőlőművelés illetve a gyümölcstermesztés adott helyszínének története olvasható, fényképekkel illusztrálva. Emellett néhány egyéb, hasznos információ, térkép is segíti a túrázókat. A gyümölcsút mindkét vége felől bejárható. A kiindulópontok elérését a két faluban, Magyarlakon és Csörötneken kihelyezett tájékoztató táblák segítik. A magyarlaki kiindulópont a legegyszerűbben a község középpontjában álló Kultúrház előtti buszmegállóból induló sárga túristajelzést követve érhető el. A sárga jelzés hamarosan bekanyarodik a Temető utcába, és itt, a domboldalra felkapaszkodó úton haladva, a Brenner János vértanú káplánról és Mindszenty József bíborosról elnevezett keresztút faragott stációi mentén juthatunk fel a község fölé magasodó domb gerincére, ahol a gyümölcsút első állomását találjuk.
A Gyümölcsút állomásai
1. Magyarlaki Szőlőhegy
Vidékünkön minden bizonnyal már a rómaiak is termesztettek szőlőt. Az, hogy a bortermelés folyamatossága az ő korukig nyúlik-e vissza, nem tudhatjuk biztosan. Az első írásos adat, amely a tágabb környezetünkben folyó szőlőművelésről hírt ad, az 1198. évből való. Ekkor a szentgotthárdi apátság számára – annak alapítását követően – némely személyek a közeli Szentkúton (Heiligenbrunn, Ausztria) szőlőket adományoztak. Falunk, Magyarlak első említése is a borral kapcsolatos foglalatosságnak köszönhető. A községen átvezető úton a szomszéd birtok földesurai, az Ivánczyak szállítottak bort a közeli stájerországi piacok felé. Az akkoriban uralkodó meleg, kellemes éghajlat kedvezett a szőlő termesztésének, így nem csoda, ha a mi falunk határában emelkedő dombok napsütötte déli lankáin is megtelepítették a szőlővesszőket.
A magyarlaki szőlőtermesztés a ciszterciek tevékenységére vezethető vissza. Már 1570-ben említik Lak határában a szőlőhegyet, amely után birtokosai hegyvámot és must-tizedet fizettek a földesúrnak. A szőlőhegyen nem csak a falubeli gazdák birtokolhattak szőlőültevényeket, hanem bárki idegen is, aki a földesúrtól ezirányú engedélyt nyert. Leginkább persze a környező falvakból kerültek ki ezek a külső birtokosok. A török idők viszonttagságos évtizedei után az 1700-as években megújult a magyarlkai szőlőtermesztés. A szőlőhegy legrégibb része az Öreghegy, amely már a régi korokban is a szőlőművelés terepe volt. Itt volt a hegy bejárat, amelyet egy keresztfa őrzött. Az Öreghegytől kissé délre helyezkedett elaz Új Szőlő Hegy, amelye valőszínüleg csak az 1700-as években kezdődött el a szőlő telepítése. 1813-ban már a Kámán Szőlőhegyről és a Kövecses Szőlőhegyről is olvashatunk. A szőlősgazdák közössége alkotta a hegyközséget. amely a feudális korban akár önkormányzattal is rendelkezhetett. Magyarlakon a hegyközségnek egy szerényebb változata létezett, amely csupán a földesúr által felügyelt adminisztratív szervezet volt. Élén a hegymester állt. A szőlőhöz tartozott a pince, amely már a legkorábbo időkben is ott állt a parcella végében, az úthoz közel eső oldalon.
A gazdák a szőlőérése idején csőszt fogadtak, aki a szüretig vigyázott a termésre. A szüret két napos volt. Ilyenkor az egész hegy viszhangzott a szüretelők vidám lármájától. A filoxéra a 19-20. század fordulójára az utolsó tőkét is kipusztította amagyarlaki szőlőhegyen is. A szőlő hiánya ellenére a hegy a következő évtizedekben is tovább üzemelt, hiszen a pincék álltak és a gyümölcsfák is hozták továbbra is a terméseiket. Az 1920-as évektől megkezdődött a szőlő újratelepítése. Jelenleg gyakorlatilag csak a Régi Szőlőhegy (Öreghegy) területén vannak szőlőparcellák, csupán egynéhány kapaszkodik a Kámán Szőlőhegy (ma Kányahegy) és a Kövecses Szőlőhegy lankáin.
2. Szent Kút forrás
A középkor óta ismert forrásnak csodatévő erőt tulajdonítottak. Gyógyító hatásúnak tartott vize évszázadokon keresztül csillapította a szőlőhegyen, a körülötte fekvő írtásföldeken dolgozóknak és a falu állatait legeltető pásztorok szomját. Mellette állta „Csorda kapu”, amelyen keresztül hajtották ki az állatokat az erdei legelőkre.
