Magyarlak hazánk és Vas megye délnyugati részén fekszik. Két kistáj, a Rába-völgy és az Őrség találkozásánál helyezkedik el, része az Őrségi Nemzeti Parknak. Földrajzilag szinte teljesen egységes tájkép tárul elénk. Négy tájegység különíthető el: a völgyfenék (a Rába mentén húzódó sík terület), a völgy északi partja (a völgyfenéktől északra emelkedő domboldalak), a völgy déli partja (a falutól délre emelkedő domboldalak), s a nyugaton található Schlössl’ Berg, a Keleti-Alpok egyik végnyúlványa. Ebből két tájegység – a völgyfenék és a völgy déli partja a mögötte húzódó dombokkal – érinti a falu területét.
A völgyfenék felszíni formái: a folyómeder, az ártér és a folyóterasz. Árterében a Rába nagy kanyarulatokat ír le. A kanyarulatok külső oldalán a folyó állandóan rombolja és alámossa a partot, belső oldalán hatalmas öntésterületeket épített és épít ma is. Az ártérből enyhe lejtőn juthatunk fel az ártér fölött átlagosan 5 m magasan húzódó teraszra. Ez a terasz akkor alakult ki, amikor néhány millió évvel ezelőtt az Alpokból érkező folyó szétteregette törmelékét a völgyben, majd ezt követően saját hordalékába vágódott be. A falu területén végig összefüggő, ép terasz maradt meg. Csak egy rövid szakaszon támadta meg a folyó, így itt az mintegy 8-9m magasságból szakad le az ártérre.
A Rába terasza felett viszonylag meredek lejtővel emelkedik a völgy déli partja. Mögötte patakvölgyekkel felszabdalt dombvidék húzódik. A falu környezetében két patakvölgy található: egyik a Háromházi-patak, másik a Magyarlaki-patak által bevágott völgy. A völgyek között kaviccsal fedett dombhátak húzódnak. Jellegzetes formák a domboldalakat kikezdő kis árkok, a szurdikok.
Magyarország éghajlata nedves kontinentális. A település ill. tágabb környezetének éghajlata szoros összefüggésben van a terület földrajzi helyzetével. Több irányból is olyan éghajlat-módosító hatások érik, ami miatt éghajlata sok tekintetben átmeneti jellegű. Déli fekvése következtében kismértékű mediterrán hatás érezhető, de ennél sokkal nagyobb súlya van az Alpok és a tengerek viszonylagos közelségének, mely hegyvidéki és óceáni sajátosságokat idéz elő.
Az átmeneti jellegből adódóan a terület az ország éghajlatilag legkiegyensúlyozottabb része. Hűvös, csapadékos alapjelleg mellett a szélsőségek az ország többi részéhez viszonyítva alig jelennek meg. A hőmérséklet ingadozása elég kicsi. Nagyobb a borultság és az Alföldhöz mérten kevés, de a mezőgazdasági termelés szempontjából mégis elegendő a napfénytartam. Itt esik hazánkban a legtöbb csapadék. A téli és nyári csapadék elegendő, még a legmelegebb nyáron is számítani lehet a mezőgazdaság és a növényzet igényeit kielégítő csapadékra. Ezen tényezők eredményezik ezt a kiegyensúlyozottságot.
Most nézzük meg, milyen adatokkal is alátámasztható eltérések mutatkoznak az országos átlagtól az időjárás és az éghajlat elemeit illetően. (Az adatokat 1982 és 1996 között a Szentgotthárd-farkasfai Meteorológiai Obszervatóriumban mérték)
Napfénytartam
A Föld felszínének minden pontján a lehetséges napsütéses órák száma megközelítőleg azonos lenne (4448 óra), ha a besugárzást a felhőzet és a köd nem akadályozná. A tényleges napfénytartam azonban a Föld különböző helyein más és más, de mindig kevesebb, mint a lehetséges napfénytartam. A különbség a napfénytartamban még olyan kis területen is, mint hazánk, számottevő. A domborzat és a nyugati fekvés következtében területünkön a napsütéses órák évi összege 1800-2000 között változik, de legtöbbször 1900 óra körül mozog. Ez jóval alacsonyabb az országos átlagnál, mely 2000 óra felett van. A napsütés összegét tekintve januárra átlagosan 70 óra, júliusra 270 óra jut.
Hőmérséklet
Hazánk átlagos évi középhőmérséklete 10,5 °C. Területünk évi középhőmérséklete a vizsgált időszak adatai alapján 9,3 °C, ami az országos átlagnál 1,2 °C-kal alacsonyabb. Ez az Alpok közelségével és a domborzati viszonyokkal magyarázható. Az Alföldhöz képest még nagyobb a különbség, hiszen ott 11 °C-nál nagyobb az évi átlaghőmérséklet. Leghidegebb hónap területünkön a január –0,8 °C-os középhőmérséklettel, de a február átlaghőmérséklete is csak 0 °C. Legmagasabb a középhőmérséklet július hónapban, 19,7 °C, de az augusztus átlaghőmérséklete is 19,1 °C.
Csapadék, szél
A 15 év átlaga alapján az évi csapadékmennyiség 783 mm. A legtöbb csapadék a nyári hónapokban esik, a legkevesebb télen. A téli félévben – októbertől márciusig – 305 mm a csapadék, a nyári félévben – áprilistól szeptemberig – 478 mm. Ebből látható, hogy a vegetációs időszakban a növények elegendő csapadékhoz jutnak. Területünkön aszály csak ritkán fordul elő, bár az utóbbi években megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy növekszik az aszályosságra való hajlam. Leggyakoribb az ÉNY-i és a DNY-i szél.
Magyarlak fő vízfolyása a Rába. A folyó a Stájer-Alpokban ered Passailnál. A magyar országhatárt Alsószölnök-Mogersdorf között lépi át, majd Szentgotthárdnál egyesül a Lapinccsal. Községünket nyugati irányból éri el, nyugat-keleti irányban folytatja útját, mint a falu északi határa. A Rába ezen a szakaszán középszakasz jellegű, azaz építő és pusztító munkát is végez. Jellemzői a kanyarulatok. A kanyarulatok homorú részén a meder fenekét az örvénylések mélyítik, így hirtelen változhat a meder mélysége. A homorú oldalon erőteljes pusztítást végez, gyakoriak a partomlások. A domború oldalon a folyó lerakja hordalékát, öntésterületeket épít.
Vízhozama bőséges, hiszen vízgyűjtő területe csapadékban gazdag. A folyónak két árvize van, a tavaszi és a kora nyári ún. zöldár. A tavaszi árnak elsősorban az Alpokban bekövetkező hóolvadás az oka, míg a kora nyári árvíz a nyár eleji bőséges csapadéknak köszönhető. Az elmúlt évek csapadékszegény időjárása miatt ezek az árvizek gyakran elmaradnak.
A település északi határát képező folyó nagy kanyarulatokat vesz, folyását itt több holtág is kíséri. Legnagyobb ezek közül az ún. Holt-Rába, mely már majdnem teljes egészében feltöltődött, benőtte a nádas és az ártéri erdő. Ma már csak nagyon kicsi területen maradt meg a folyó egykori vize.
A Rába jobb partján, Magyarlak területén két kis patakot vesz fel. Az egyik a Magyarlaki-patak, a másik a Háromházi-patak. Mindkettő a település mögötti dombvidéken ered.
Állóvíz a falu területén nincs. Talajvízben azonban gazdag, melynek mélysége a Rába környezetében átlagosan 3-5 méter, de az őrségi dombokon gyakran 50-60 méter.
Községünkre és tágabb környezetére alapvetően két talajtípus jellemző: a Rába nyers öntéstalaja és az agyagbemosódásos barna erdőtalaj.
A völgytalpon található öntéstalaj jellege a folyótól távolodva változik. Az öntésterületek folyó menti részén túlnyomórészt laza homokos talaj alakult ki, amit beljebb haladva fokozatosan kötöttebb agyagos talajok váltanak fel. A teraszfelszíneken a talaj erősen kötött, kemény és savanyú agyag. Rossz a talaj víz- és levegőgazdálkodása. A humusz mennyisége alig éri el az 1,5 százalékot, szemben a legjobb minőségű mezőségi talajok 5-8 százalék humusztartalmával. A völgy lábánál kialakult talaj átmenetet képez a barna erdőtalaj felé.
Egy 1867. évből származó gazdasági jelentés szerint a gotthárdi uradalom „földje a legkeményebb kályha-agyag, mely sem a szárazságot, sem a nedvességet nem tűri, nedvesen éppen nem munkálható, a trágyát porhanyításra minden három évben megkívánja. Itt kétszer annyi munkaerő kívántatik, mint másutt. De még a legjobb mivelés mellett se ad nyereséget, mert 6 szemnél bővebben sohasem fizet.” (Ács László: Falunk képeskönyve-Rábagyarmat) Ez a jelentés tökéletesen jellemzi az egykor a szentgotthárdi ciszterci apátság uradalmához tartozó földeket.
Az őrségi területek talaja már egyértelműen savanyú agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a kaviccsal fedett dombhátakon esetleg barna erdőtalaj. Az erősen savanyú erdei talajok kialakulásában szerepet játszott az erdők faállományában jelentős arányban előforduló fenyő és az aránylag bő csapadék.
A település déli része erdőkkel borított terület. Az erdők vegyeserdők, melyekben számos fafaj megtalálható: lucfenyő, erdei fenyő, vörösfenyő, tölgy, gyertyán, kevés bükk, mely csak szálanként fordul elő. Azt, hogy ezek közül melyik az uralkodó, nehéz eldönteni. Az erdők cserjeszintjét főként a molyhos szeder, az egybibés galagonya, a vesszős fagyal, a mogyoró és a kökény képviselik. Aljnövényzetükben megtalálható az erdei szamóca, a csarab, a szártalan kankalin, napos helyeken esetleg a gyöngyvirág, nyirkos, árnyékos helyeken a páfrány (erdei pajzsika). Sok gombafaj él, ehető és mérges egyaránt. Sekély parti vizekben a Rába holtágain, kiöntésein jellemző a nád és a sás.
Az állatvilág kialakulásában fontos szerepet játszik a terület éghajlata és a természetes növénytakaró. Az állatok a növényekhez hasonlóan meghatározott környezetben élnek, amelyhez alkalmazkodtak. Az állati élőhelyek közül legkedvezőbbek az ember által kevésbé háborgatott területek: az erdő és a Rába ártere. Gazdag a terület emlősállatokban, melyek közül a szarvas, az őz, a vaddisznó, a mókus, a róka, a nyúl és a mezei egér fordul elő legnagyobb számban. Madárvilága is gazdag. Átmeneti szállásra is érkeznek szép számmal madarak, elsősorban a fecske és a gólya. A vizenyős, nádasokkal és füzesekkel borított ártér állatvilága szintén gazdag madarakban. A békák sok fajtája képviseltetve van. Az ízeltlábúak közül különösen a vízi rovarok száma nagy. A nedves éghajlat miatt a dús növényzetben a puhatestűek sok fajtája él, mely közül leggyakoribb az éti csiga és a múlt években ismét nagy számban megjelenő barna meztelen csiga. Az utóbbi időben a Rába halállománya erősen megfogyatkozott.
(Magyar Szabolcs írásából)