Magyarlak, ez a Szentgotthárdtól keletre, a Rába völgyében fekvő település mai formáját 1935-ben nyerte két szomszédos kisközség, Magyarlak és Háromház összevonásával. Mind Magyarlak, mind Háromház eredete a középkorba nyúlik vissza. Magyarlakról az írott források első ízben 1354-ben tesznek említést, míg Háromház nevével először 1528-ban találkozhatunk. Magyarlakot első említésekor, 1354-ben „Lak”- nak nevezték. Általában így szerepel a későbbi iratokban is. A „Magyarlak” megnevezés már 1692-ben előfordul egy úriszéki per aktáiban, majd lassacskán kiszorítja a korábbi elnevezéseket. A környékbeliek és maguk a magyarlakiak ma is csak Lak-nak nevezik a falut, lakóit pedig lakiaknak mondják.
Történelmének nagyobbik részében – egészen 1848-ig, a jobbágyfelszabadításig – mindkét község a szentgotthárdi apátság birtoka volt.
A Szentgotthárdi cisztercita apátság jobbágyfalvainak közös történelme 1183-ig vezethető vissza. Ebben az évben alapította III. Béla király az apátságot, egyúttal neki adományozta a nyugati határszél addig jórészt királyi tulajdonban lévő darabját, melyet északon a Lapincs és a Rába, nyugaton az országhatár határolt. Az alapításkor a területet gyakorlatilag lakatlannak tekinthetjük. A cisztercita szerzetesek feladata volt a lakatlan erdőségek művelésbe fogása, a birtoknak az ország gazdaságába való bekapcsolása. A rend hamarosan lakosságot telepített a birtokra, majorokat, falvakat alapított, tervszerűen honosítva meg a különböző gazdasági ágakat.
A rend szabályzata előírta, hogy a mezőkön és az erdőkben dolgozó szerzetesek nem éjszakázhatnak a szabadban, hanem estére vagy a monostorba, vagy egy majorba kell visszatérniük, ahol a kötelező napi szertartásokon részt tudnak venni. A cisztercita birtokokon jórészt ebből a célból építettek már a kezdeti időkben is majorokat a szerzetesek. Magyarlak – nevéből következtethetően – a szerzetesek majorjából fejlődött faluvá az évszázadok során. Kezdetben csupán maguk a szerzetesek és az apátság szolgái lakták, de a 13-14. században lezajlott társadalmi átalakulások hatására lakossága szabad jobbággyá vált.
Háromház neve későbbi eredetre mutat. Feltehetőleg a faluburjánzás idején (1300-as évek vége, 1400-as évek) szakadt ki valamelyik szomszédos település területéből. Neve onnan eredeztethető, hogy kialakulásakor csupán három házból állt ez a kicsinyke falu.
A falvak belső életében valószínűleg nem okozott jelentős változást az a birtokosváltás, ami 1391-ben következett be, amikor Zsigmond király az apátságot magánkézbe adta. Egészen pontosan Széchy Miklós nádor fiai nyerték el adományul az apátság feletti kegyuraságot, amelyet addig az alapítás jogán a király birtokolt. Ez az eladományozás azonban a birtok egészét tekintve a későbbiek folyamán meghatározó fontosságúvá vált. Habár az uradalom továbbra is egységes maradt, a látszólag egymást váltó birtokos főúri családok kezei között gyorsan veszített egyházi jellegéből, míg végül csupán egy lett a többi szomszédos világi uradalom között.
1391 és 1528 között a Széchy család fiúágán öröklődött a birtok. Ebben az évben Széchy Istvánnal kihalt a család, az uradalmat hamarosan nővére, Széchy Margit szerezte meg. Ettől fogva nőágon öröklődött az apátság birtoka. Általában az egyik leánygyermek hozománya volt. Az egymást követő örökösödési procedúrák nyomán urai közt különböző főúri családokat találunk, így a Thurzókat, a Salmokat, a Poppeleket, a Batthyányiakat, a Csákyakat. Az utolsó Széchy leszármazott, Csáky Zsigmond 1675-ben adta el az uradalmat (nem egészen önszántából) Széchenyi Györgynek, a dúsgazdag kalocsai érseknek.
Maga az uradalom egésze, de az egyes települések külön-külön is nagyon sok pusztítást, viszontagságot értek meg a századok során. Ez különösen érvényes a török korra.
A török háborúk kezdetét Magyarlak és Háromház a Széchyek uralma alatt élte meg. Akkori földesuruk, Széchy Tamás elesett a mohácsi csatatéren. A törökök által vezetett néhány nagy hadjárat bizonyosan érintette környékünket, 1582-ben aztán a török adószedők is megérkeztek.
1605-ben a Dunán átkelt Bocskai-felkelők Némethy Gergely által vezetett seregében harcoló tatár segédcsapatok nyomán lett a földdel egyenlővé az egész Rába-völgy. Ekkor semmisült meg a szentgotthárdi román kori apátsági templom és kolostor is.
E hadjárat következtében hódolt meg Lak a törökök előtt. 1649-ben így emlékeznek erről: „Lakiak hodultanak megh Boczkai hada után 3 esztendővel.” A törökök lassacskán, faluról falura haladva tolták egyre nyugatabbra és északabbra a meghódított terület határát, míg végül a Rába vonalánál állapodtak meg. A század közepére a folyótól délre eső falvak mind fizették az adót a török és a magyar földesúrnak is. Ez volt a kettős hódoltság területe.
Ha egy falu nem tett eleget a hódolásra való felszólításnak, vagy a hódoltságot elhagyta, azt a törökök nagyon súlyosan megtorolták. Egy ilyen megtorló akciónak – mely a Szentgotthárd környéki falvak zömét érintette – esett áldozatul 1622-ben Háromház. Így ír erről a megye tisztviselője: ” Háromháziak 1622-ben hódultak meg. A hódolás előtt a török 16 embert vitt el.”
Lak török földesura a meghódoláskor Omér aga volt, később, 1649 táján Akacz Isza odabasa volt. Utolsó török gazdája, a törökök kiverése előtt, 1682 körül, Allij aga, a kanizsai lándzsások parancsnoka volt. Háromház Deák Hasszán agának hódolt meg. Később Katona Ibrahim volt a birtokos, míg az utolsó török földesúr a kanizsai alajbég volt.
Az igazi csapást azonban a törökök 1664-évi hadjárata jelentette a térség falvai számára. Pusztítását és következményeit tekintve messze felülmúlta az addigi megpróbáltatásokat. A vesztes szentgotthárdi csata után visszavonuló vert török sereg szinte teljesen elpusztította a Rábától délre fekvő valamennyi falut. Minden házat felégettek, a lakosság nagy része elpusztult, a többiek elmenekültek. Az uradalom és benne a jobbágyfalvak talpraállása csak 1675-ben kezdődött meg, midőn a birtok tulajdonosa Széchenyi György kalocsai érsek lett. Az új földesúr adókedvezményekkel segítette elő a lakosság visszatérését az üszkös romok közé.
A török kiűzését követő időszak sem hozott békét a térségben. A Rákóczi szabadságharc évei alatt többször megfordultak a Rába völgyében mind a kuruc, mind a labanc seregek. A legnagyobb pusztítást a Pálfy János vezette rácok hadjárata okozta. Erre a korra emlékezik a magyarlakiaknak az a hagyománya, amelyet Polák Ignác, a tudós kethelyi plébános tudósítása nyomán az – akkoriban átfogó helytörténeti lexikonnak szánt – Helységnévtárban olvashatunk. Eszerint Magyarlak lakói a kuruc világban magukat megvédelmezték, és hogy az ellenséget tévútra vezessék, lovaikat visszáról, azaz fordítva patkolták meg.
Az egyház, s benne a cisztercita rend sohasem nyugodott bele birtokának elvesztésébe. Több évszázados diplomáciai és bírósági huzavona után 1738-ban a ciszterciták visszakapták az apátságot és egyesítették a Bécs melletti Heiligenkreutz apátságával. Az ezt követő, egészen 1848-ig terjedő időszakot nevezik a történetírók heiligenkreutzi kornak.
A ciszterciták magasan szervezet gazdasági és közigazgatási irányítást honosítottak meg az uradalomban.
Az 1848-at megelőző időszakban a lakosság lélekszámát alapvetően meghatározta az úrbéres keretek közt művelt földterület eltartóképessége. Ez Magyarlak esetében mintegy 350-400, Háromház esetében mintegy 70-100 fő megélhetését tette lehetővé. A lakosság lélekszáma a 18-19 századi békeidőkben e számok körül mozgott. A családfőket felsoroló első összeírás 1570-ből származik. A török háborúk alaposan megtizedelték a lakosságot. A vészterhes időszakot túlélt kevesek mellé Széchenyi György birtoklásának idején érkeztek újabb lakosok, de a lélekszám csak a heiligenkreutzi korban érte el a középkori szintet. Mindkét falu lakossága magyar volt és az is maradt a századok folyamán. Ezt annak ellenére elmondhatjuk, hogy a lakosság által viselt nevek között gyakran találunk vend, illetve német eredetre utaló neveket. E nevek viselői zömükben nem családostul telepedtek le falunkba, hanem házasság révén kerültek ide. A befogadó magyar családokban aztán hamarosan elmagyarosodtak, így a lakosság nemzetiségi összetételét sosem befolyásolták.
Egészen a huszadik század elejéig mind Magyarlak, mind Háromház lakói szántóvetéssel foglalkozó földművesek voltak. A megtermelt felesleget a közeli s távolabbi városok piacain értékesítették. Ehhez természetesen szinte minden gazda rendelkezett fuvarozásra alkalmas igáslovakkal, fogatokkal. A paraszti gazdálkodáshoz szükséges eszközök zömét a faluban élő parasztiparosok állították elő. A szántóföldi növények termesztése mellett szőlőművelés is folyt. A községhez tartozó szőlőhegyen folyó szőlőművelésnek középkori gyökerei vannak. Már az 1570-es úrbéri összeírás megemlíti a falu szőlőhegyét.
Magyarlak 20. századi történelmét messzemenően befolyásolta a Szombathelyt Gyanafalvával összekötő, falunk északi határát is átszelő Nyugati Vasút 1872-ben történt megnyitását követő szentgotthárdi ipartelepítés. A Szentgotthárdon települt gyárak a múlt század vége óta egyre növekvő mértékben foglalkoztatták a környező települések, így Magyarlak lakosainak egy részét is. Ezzel is hozzájárultak a mezőgazdasági termelés által megszabott korlátok tágításához. Ennek ellenére a faluban keletkezett népességfelesleg egy része arra kényszerült, hogy távolabbi tájakon keressen magának megélhetést. Már a 19. század vége felé megindult egy Amerika felé irányuló kivándorlási mozgalom. Falunk lakói közül számosan vágtak neki a hosszú útnak, de jónéhányan egy bizonyos, kint eltöltött idő után hazatértek. Több, egymást követő hullámban történt a népességfelesleg ilyen irányú levezetése, amelyek közül méreteiben a legnagyobb az 1956-os forradalmat követő kivándorlás volt.
A közeli gyárakban való foglalkoztatásnak köszönhetően falunkban egyre csökkent a mezőgazdaságból élők aránya, és ez mára szinte teljesen meg is szűnt.
Magyarlak és Háromház lakói a történelem folyamán mindvégig megőrizték római katolikus hitüket. Mindkét falu – alapításuktól fogva – a kethelyi plébénia alá tartozott. Önálló templom 1962-ben épült a községben, amely azóta is a rábakethelyi plébánia fíliájaként működik.
A korabeli kormány ösztönzésére és hathatós segítségével 1872-ben épült fel a községi iskola, amely 1907-ben lett állami iskola. Az 1950–es években a felső tagozatot a csörötneki állami iskola vette át, Magyarlakon csak az alsó tagozatosok maradtak. A két iskolát összevonva 1992-ben alakult meg a Csörötnekkel közösen fenntartott Csörötnek és Magyarlak Általános Iskolája, amelyhez fenntartóként 2003-ban Kondorfa is csatlakozott.
A 20. században Európa két világháborút is megélt. Az I. világháború frontjai nem érintették Magyarlak térségét, de a sok odaveszett katona, a rokkantan, sebesülten hazatért túlélők, a sokáig távollévő férfiak, a háborús idők megszorításait itthon elszenvedők sokáig emlékeztettek a világégésre. Mindez 24 év múlva megismétlődött, tetézve azzal, hogy ekkor a front is átvonult falunk felett. A szovjet csapatok 1945. március 30-án, nagypénteken érték el Magyarlakot. A néhány napig a Rába völgyében álló frontot, az azt követő orosz megszállást, illetve az előző félév légitámadásait nagyobb károk nélkül vészelte át a község.
A felszabadulást követő szocialista korszak gyökerestül felforgatta a mi falunkban is a gazdasági és a társadalmi élet alapjait. 1950-ben alakult meg a községi tanács, amelyet 1966-ban összevontak Csörötnekkel. A két község egészen a rendszerváltásig közös tanácsot tartott fenn. A rendszerváltást követő szabad választások során községünk ismét önállósult, elszakadt Csörötnektől és önálló jegyzőséget alakított. 2001–ben aztán közös körjegyzőség jött létre Csörötnek részvételével, amelyhez 2004-ben Kondorfa is csatlakozott. A paraszti magángazdaságok 1959-ben szűntek meg, ekkor alakult meg a termelőszövetkezet, amely több összevonást és átalakulást követően, jelenleg hat község területére kiterjedő gazdálkodást folytató kft-ként működik. Magyarlak lakossága ma már túlnyomó többségben a közeli Szentgotthárd ipari és szolgáltató szférájában helyezkedett el. A mezőgazdaságból élők aránya nagyon kicsi.
Kivonat Magyarics István: Szülőfalunk, Magyarlak történetének rövid vázlata című kéziratából